A háborús bűnökkel vádolt, ultranacionalista Vojislav Šešelj csütörtökön Belgrádban felgyújtotta az Európai Unió és a NATO zászlaját, így fejezve ki egyet nem értését azzal, hogy a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék visszarendelte őt Hágába.
A Szerb Radikális Párt (SRS) elnöke a múlt héten jelentette be, hogy megkezdődött a Nemzetközi Törvényszéknek történő kiadatása, ennek első állomásaként pedig meg kell jelennie a belgrádi felsőbb bíróság előtt. Mint mondta: nem szökik meg, elmegy a meghallgatásra, és meg fogja indokolni, miért jogellenes a kiadatása. A csütörtökre tervezett meghallgatást formai okokra hivatkozva elhalasztották, ám a politikus mégis megjelent a bíróság épületénél, ahol – miután az épületbe nem engedték be – lángra gyújtotta az EU és a NATO zászlaját.
Šešelj száz támogatójával jelent meg a bíróságon
A hágai törvényszék március 31-én hirdet ítéletet az ügyben, akár Vojislav Šešelj távollétében is, a vádlott ugyanis kijelentette: esze ágában sincs Hágába utazni, a szerb kormánynak kell majd őt kiadnia. A hágai Nemzetközi Törvényszék tavaly májusban jelezte, hogy Seseljnek vissza kell térnie, a belgrádi bíróságnak pedig arról kell döntenie, teljesültek-e a kiadatáshoz szükséges feltételek. A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint Vojislav Šešelj mintegy száz támogatójával jelent meg a bíróság épülete előtt csütörtökön, ahol kijelentette: „Szerbia már nem független”, mivel együttműködési megállapodást írt alá a NATO-val. A lángoló zászlókat látva megjegyezte, hogy „nagyon jól égnek”.
A SRS elnöke szerint a szerb kormány nagyon nehéz helyzetben van, mert tudja, hogy mivel járna, ha az áprilisi választások előtt kiadnák őt Hágának. Šešelj már 2014 novemberében – amikor ideiglenesen szabadon engedték – árulónak nevezte a belgrádi vezetést, és emlékeztetett arra, hogy Tomislav Nikolic államfő és Aleksandar Vucic kormányfő is az ő tanítványa és követője volt még néhány éve.
Tizenkét évet töltött börtönben